Dr. Bereczki Imre
(Dévaványa, 1912-1997)
Bereczki Imre Dévaványán született 1912. február 11-én. Édesapja Bereczki Imre, Édesanyja Hollósi Mária. A családnak 20 holdas tanyás ingatlana volt Nádösvényben, rajta kívül még két gyermeket neveltek: Bereczki Istvánt (1904-1958) és Bereczki Máriát (1907-1940). Elemi iskolái elvégzése után 11 évesen a Kisújszállási Református Gimnáziumban tanult 8 éven keresztül. Ezután Debrecenbe iratkozott be először teológiára, majd az egyetem bölcsészet-karán földrajz-történelem szakon szerzett diplomát.
Debrecenben meglepetten tapasztalta, hogy ingyenes közművelődési könyvtár és múzeum is van: „Vasárnap délelőttönként az ingyenes nyitásokat látogattam. Harmadéves koromban Ecsedi István múzeumigazgatónak a jószág teleltetésére vonatkozó adatokat gyűjtöttem.” Nyaranta a ványai padlásokon gyűjtötte a néprajzi tárgyakat, üvegnegatívokat, fotókat és levéltári anyagot; esőben, sárban járta a határt, próbaásatást végezve; kutatott írott és tárgyi emlékek után, idős emberekkel beszélgetett – megalapozva ezzel a múzeum adattárának többszázezres állományát.
1939 tavaszán „… összehozott Győrffy Lajos túrkevei főjegyző Győrffy István néprajzprofesszorral. Az meghívott a ’Táj- és Népkutató Intézet’ esti összejöveteleire… Itt ismerkedtem meg Vargha László tanársegéddel, a két Kovács testvérrel: Lászlóval és Péterrel, Gunda Bélával, Ortutay Gyulával, Majlát Jolánnal, Molnár Balázzsal, Vargyas Lajossal, Kovács Mártonnal, Fehér Gyulával és más fiatallal.” Győrffy István halála után lehetősége volt Viski Károly mellett dolgozni, mint könyvtáros, s elkezdte néprajzi írását az Óberettyó-menti legelők pásztorainak életéről.
A háború után, a soproni állami Széchenyi Gimnázium tanáraként készítette el doktori értekezését. „Közben megmentettem a nagycenki Széchenyi levéltár maradványát.”
„Dévaványa kultúrintézmények dolgában mindig is gyengén állott. A ránk maradt adatok és kultúrtörténeti emlékek azonban sejtetik, hogy mindig voltak községünkben olyan emberek, akik a tudományos értékkel bíró dolgokat gyűjtötték és őrizték. E ritkaságok a kor vezérlő gondolatát tükrözik.”
Már a régebbi időkben is tevékenykedtek neves helytörténeti kutatók a településen. Szarka Gerzson, az 1848-49-es szabadságharc jegyzője értékes könyvet és levéltári anyagot őrzött. A gyűjtemény jelentős részét Jónás Imre jegyző örökölte, akinek hagyatékából még több jegyzet maradt a városra.
A kornak megfelelő színvonalú régészeti munkát folytatott dr. Frenyó Pál, dévaványai orvos. A református templomdomb elhordásakor „régészeti” jegyzőkönyvet vezetett (legjelentősebb: 1887. augusztus 1. – 1887. szeptember 5.).
Az 1930-as években dr. Papp Jenő községi orvos kezdett gyűjtésbe: pásztorfaragást, népi festményeket, paraszt készítésű bútorokat és a község népegészségügyére vonatkozó iratokat. Sajnos 1938-ban bekövetkezett halála után az értékes gyűjteményt szétosztották maguk között az örökösök. Nagy értéket képviseltek a kutatás szempontjából a településen működő egyházak, egyesületek, intézmények könyvtárai és levéltárai.
Bereczki Imre 1935-től kezdve járta kerékpárjával a Hármas-Körös és az Óberettyó közét, a Simai csárda, a Balkáni-halom, a csejti Holt-Berettyó és Bucsa környékét. Gyűjtötte a felszíni régészeti leleteket. Minden lelőhelyről leírást, minden leletről rajzot készített.
1948. augusztus 9-én 1200 ember előtt saját gyűjtéséből, saját rendezésében ’48-as műsort mutatott be. 1950-től, mint Békés megye népművészeti felelőse, népi táncokat filmezett K. Kovács Lászlóval, Merényi Zsuzsával és Víg Rudolffal. Néprajzi doktorátusának megszerzésével szinte egy időben határozta el, hogy Dévaványán múzeumot hoz létre. A Múzeumok és Műemlékek Országos Központja támogatta szakmailag és erkölcsileg, de az akkori községi tanács elhatárolódott a múzeum létrehozásától.
A néprajzi gyűjteményt – jelentőségére való tekintettel a Közoktatásügyi Minisztérium 1951. december 15-ei hatállyal, 162-B117-4/1951 számon nemzeti érdekű magángyűjteménnyé, egy esztendő múlva a 863-82757/1952. számon a régészeti gyűjteményt teljes egészében nemzeti érdekű gyűjteménnyé nyilvánította.
1954-ben a Népművészeti Intézet anyagi segítségével a magángyűjteményt külön helységben – igaz, saját lakóházukban, a Dévaványa, Kossuth utca 40. szám alatt – raktározhatták. Megrendezhette első kiállítását is a ház két szobájában, ott kaptak helyet a népi hímző szakkör tagjai is. 1955-ben részt vett saját anyagával a környező településekkel együtt rendezett vándorkiállításon. „A kiállításon szereplő 190 tárgy közül 110 db dévaványai volt. A többi mezőtúri, füzesgyarmati, körösladányi, okányi, hajdúszoboszlói. A kiállítást 493 személy tekintette meg.” A békéscsabai múzeumban 1955. augusztus 20-án megnyitott népművészeti kiállításon is bemutatkozhattak textíliákkal, pásztorfaragásokkal. Ugyanezen a napon, Dévaványán helytörténeti-régészeti kiállítás várta az érdeklődőket. 1955. október 9-én Bereczki Imre Pásztornapot rendezett Kenderesszigeten, ahol a Népművészeti Intézet film és magnetofon felvételt készített, cikkek jelentek meg a Szabad Nép, a Viharsarok Népe, a Szabad Ifjúság és a Művelt Nép folyóiratokban. Folyamatosan gyűjtött tovább, egyre több segítsége volt – az itt élő ványaiak mellett Rábai Miklós, Vígh Rudolf karnagy – a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetői. Ebben az esztendőben egy különleges állományegységgel bővült a gyűjtemény: Vaszkó Vince fényképész üvegnegatívjaival.
1956. évről már a következőket jelenti: „… ma már Dévaványa község számos dolgozója ismeri munkánkat. Az a legjólesőbb elégtétel a közelmúlt sok keserűségéért, hogy kis gyűjteményünk ma már Dévaványa társadalmának megértésével találkozik… Gyűjteményünk anyaga kezdettel fogva önként átengedett és felajánlott tárgyakkal gyarapodott…” Sajnos ebben az időben a Tanár úr szerint a múzeumi főosztály eléggé érdektelenül és hűvösen kezelte a ványai gyűjteményt.
1956-ban kezdődött el a szikjavítás, digózás. Ismét mentette a menthetőt – féltette a települések régészeti anyagát: Kérsziget, Simasziget, Ecseg Katalszeg, Sártó, Gabonás, Egyházhalma, Nádösvény. „Kiszállásomról naplót vezettem, a bányákról és környékükről térképvázlatot készítettem, bemértem a bánya falában mutatkozó gödröket, a leleteket zacskóba csomagoltam, ráírtam a lelőhely nevét és a találás pontos dátumát, majd a zacskót zsákba téve hazaszállítottam. Tíz évig tartott ez a munka. 1200 munkaórát fordítottam rá, 5000 km-t tettem meg kerékpárral. … A gyomai, endrődi, körösladányi, szeghalmi, füzesgyarmati, vésztői, okányi, körösnagyharsányi határban nyitott bányákhoz, illetve lelőhelyekre. Az eredményt jelentettem a Nemzeti-, s később a Mezőgazdasági Múzeumnak… a mentés érdekében nem vehettem fel a versenyt a gépkocsival és sok pénzzel száguldó vigécekkel.”
1956 őszén szervezte meg a múzeumbarátok körét, akik nagyon sokat segítettek nemcsak a szakmai munkában, hanem a mindennapi élet problémáinak megoldásában is.
„1957 januárjában tervezetet nyújthattam be a megyei tanács oktatási osztályához az általános és középiskolai tanulóknak a lakóhely- és szülőföldismerettel való ismerkedés tárgyában… tulajdonképpen ejtették az egészet… Viszont az a módszer, ahogyan a messze vidékről a Sárrétre szakadt 20-22 éves nevelők igyekeznek a ’szülőföld-ismertetés’ betűjének eleget tenni, nem érhet el annyit sem, mint a bottal nyúl után kergetett kutya…a dévaványai gyűjtemény mint magángyűjtemény szerepel a nyilvántartásban, s így biztos anyagi forrásoknak hijjával vagyunk. A várható bevételek és kiadások számbavételével egy költségvetésfélét állítottam össze az 1957. évre, valamint nagy vonalakban lefektettem az az évi muzeális munkát. Utóbbitól éppen a gazdátlanság miatt több lényeges pontban el kellett térnem, egy-két vállalkozást nem valósíthattam meg, mindamellett sikerült a költségvetésben vázolt szükségleteket előteremtenünk. Ez mindenekelőtt az országos néprajzi intézmények – Eötvös Lóránd Tudományegyetem Néprajzi Intézete, Országos Néprajzi Múzeum – valamint a népművelés megyei és járási szerveinek támogatásával vált lehetővé. Dévaványa Község Tanács 1000 Ft-ot állapított meg a múzeum segélyezésére, s azt év végén folyósította is – nagy huzavona után.”
1958-ban népi hangszerkiállítást rendezett. Az Állami Népi Együttes anyagi segítségével tudott vásárolni egy Kalypso típusú magnetofont, amelynek segítségével zenei felvételeket tudott készíteni: neki köszönhetően meg tudott maradni – akár Tanár úr saját hangja – sok adatközlő visszaemlékezése, a ványai népdal és népzene, s ma tudjuk ki volt Kádár Ferenc, Nácsa János.
1970-től kezdődtek el a MTA Régészeti Intézetének topográfiai munkálatai, minden tudásával, ismeretével segítette a feldolgozást. „A sikeres leletmentés eredményeinek hatására a megye utasítást kapott az Akadémiától, hogy próbáljon közbenjárni a ványai tanácsnál gyűjteményem közgyűjteménnyé tétele érdekében. Dér László megyei múzeumigazgató egy munkatársával kiszállott Dévaványára, s tárgyalt a tanácselnökkel… nevetségesen csekély, 20.000.-Ft vételárat ötévi részletben fizették volna ki… Tudták, hogy az ajánlatot nem fogadom, nem fogadhatom el.”
1987. február 9-én Szabó Ferenc megyei múzeumigazgató, Grin Igor igazgatóhelyettes, mint tanúk előtt jött létre Dr. Bereczki Imre és az akkori községi tanács között az adásvételi szerződés, „mely szerint a gyűjtemény a jelenlegi helyén marad. A Nagyközségi Tanács gondoskodik a házingatlannak a műszaki szakvéleményben foglaltak szerinti felújításáról. A megvásárlást követően a vevő folyamatosan gondoskodik annak rendezéséről, közművelődési, tudományos hasznosításáról. E feladatok elvégzésével az eladót bízza meg mindaddig, míg e munkák végzésére egészségi állapota képessé teszi. A közgyűjteményre vonatkozó előírások megtartásának ellenőrzését, a közgyűjteményben végzendő szakmai feladatok kijelölését a fenntartó egyetértésével a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága végzi.”
Még életében megnyílt az érdeklődők előtt egy néprajzi és régészeti kiállítás, de azt, hogy a gyűjtemény méltó helyre került, már sajnos nem érhette meg – 1997-ben meghalt.
2013-tól dr. Bereczki Imre a „A kulturális örökség megmentéséért” a Falvak Kultúrájáért Alapítvány posztumusz kitüntetettje, a Magyar Kultúra Lovagja. A nagycenki Széchenyi levéltár megmentője, Dévaványa és a Sárrét szellemi és tárgyi hagyományainak gyűjtője, a néptáncok, népdalok megörökítője. Tudományos munkájának megbecsüléseként minden évben megemlékezünk születésének évfordulójáról.
„…Imre bácsi, amit megmentett, a nagy szegénységében tette, gyakran éheztek, hogy megvegyenek valamit. Egy rossz biciklivel közlekedett, cipekedett, amíg mások kinevették…Ványának hatalmas történeti, régészeti anyaga van, mert volt egy Bereczki Imréje, aki koldus maradt, hogy mentsen!” /Vaszkó Irén/
Meggyőződésünk, hogy egyre intenzívebb világunkban is szükség van a csendes, láthatatlan, zárt ajtók mögötti múzeumi munkára, raktárainkban őrzött múltunk részleteinek keresgélésére, és összeillesztésére.
Köszönet mindenkinek, aki tisztelettel emlékszik dr. Bereczki Imrére és feleségére, szívügyének érzi településünk helytörténetét, és bármilyen formában segíti a múzeum munkáját, tovább gyarapítja annak állományát.